Kényelembe voltam helyezkedve, nem éreztem nyomást a gerincemben, de a szívem úgy szúrt, mint amibe egy éles tű furakodott, mélyen. A szemhéjam megremegtetve kinyitottam a szemem, majd a csodálkozva bambultam magam elé, vagyis inkább felé. Nem az a piszkosfehéren festett plafon volt felettem, hanem egy bézsszínű. Mielőtt fellélegezhettem volna, és felkaptam volna a fejem, egy erős koppanást észleltem a szoba másik oldaláról, mire olyan szinten frászt kaptam, hogy az illetőt, akin feküdtem (!), izomból "tökönremegtem".
Egy morgás a fülembe, amit észlelek, és egy kis mocorgás.
’Baszd meg, Holmes!’ szólal meg az illető, s majdnem, hogy lelök, maga mellé tol. Holmes?! Mikor mondtam el neki a nevem?! Mióta fekszem rajta?! Ez olyan... úristen!
’Holmes?’ eszmélek fel, és felülök. Először is, szép sorjában. Ránézek. Kinyitja a szemét. Felvonja a szemöldökét. Rám néz. Gúnyt rejt tekintetében. Idegesít. Felizgat. Idegesít, hogy felizgat. Felizgat, hogy idegesít.
Köszönjük megtiszteltető figyelmét, Jodie Holmes értelmi kombinációját hallhatták.
’Khm. A mogyoróim, te állat.’ mondja, leplezve a szórakozottságot szövegében.
’Izé, bocs...’ mondom szerényen, majd ahogy látom, hogy az ágyékán (yay! Ja nem.) ülök, megingatva csípőmet arrébb csúszok.
Felnyög, mire kérdőn pillantok felé.
’Miért akarsz beindítani?’ hangja rekedtes.
Elvörösödök, majd inkább az ágyszélére ülök. Érzem, hogy vigyorog.
’Folytasd, Holmes.’
Holmes. Aha. Hogy tudnám a vezeték, vagy a gúnynevét...!
Ismét az ölébe ülök, átfonja karjait derekamon, s várja a produkciómat. Magabiztosan megmozdulok, de az a mély, s izgató nyögés, mit kiejtett, elvette a bizalmamat.
’N...nem!’ beszélem ki érzelmemet, mire dühös pillantást kapok.
’Ellentmondasz nekem?’ ül fel, majd karjaim a hátam mögé kulcsolja, aztán megcsavarja őket. Felordítottam volna, ha nem fogja be száraz ajkaim, mik remegtek a félelemtől.
’Jodie!’ kiabált hozzám Katie, s egy talán ázsiai, talán nem, lehetséges, hogy csak kinézetre fiú közül kivergődött, s alig bírva lélegezve nézett rám kétségbeesetten.
Szőke perverz állatom csak ajakharapással nézve Katiere, megrázta a fejét. ’Te csak fogd be, Grimes.’ közli vele nyugodtan, holott titokban bántotta lelkét a nekiindulása.
’Fogd be!’’ Faith ideges volt. ’Engedjetek már el minket végre!’ ellenkezett az akaratok ellen.
’Kis csillagom, te csak nyugodj le, várd ki a végét, amíg kiélvezkedjük magunkat, aztán rinyálhatsz otthon anyuci meg apucinak, hogy jaj jaj, pedofil, így meg úgy, jaj, az olyan picsáknak, mint én, nem kell ilyen!’ mondta egy göndör, mire mind a négyen felröhögtek.
Erre már nem tudtunk mit mondani Faithékkel, marta a lelkünket a fájdalom.
’Na jó.’ álltam fel, aztán megindultam az ajtó felé.’ ’Tudjátok, mit?’
’Na mit?
’Na mit?’ nézett unottan ki az ablakon a kék szemű bandita. De mit is vártam volna? Majdnem meggondoltam magam kinézete láttán. Iszonyúan helyesen festett a szikrázó napsütésben, ahogyan szánalmat űzve belőlem mosolyog. Pff, idióta! Mármint én, de
’Elegem van!’ fejeztem ki magam.
’’’„Elegem van!”’ utánzott a férfiú, viccesen rázva a fejét, grimaszolva.
Mindenki kacagott, legalábbis a hímek közül.
’Hagyjál mááár!’ toporzékoltam.
Felállt, és pingvinesen csapkodva a kezével, nyafogva utánzott. ’’„Hagyjál mááár!”’
Faith biccentgetve nézett felém, s egy kis jegyzetfüzetlapot tartott a kezében, amire két szó volt írva: Luke Hemmings.
Leolvasva a betűket, nőiesen kihúztam magam, és belegátoltam a nevetgélésbe.
’Most jól idefigyeljetek, iszákos vadállatok! Engem, Faithet, és Katiet békén hagytok. Nem is ismertek minket, zaklatásnak is nevezhetjük ezt, de fejezzétek be!’
’Hujjuj, kicsi Sherlock bedurvult.’ húzta oldalra vicsorogva ajkait Luke.
’Főleg TE, Hemmings!’
’
